|
Budapest, 2009. június 3. – A TóPARK első ütemének irodaparkjában ünnepélyes alapkőletételre került sor. A fejlesztő Walker and Williams Investment Group (WWIG) ezzel útjára indította az összesen 13 év alatt, mintegy 2,4 milliárd euróból megvalósuló grandiózus projektet. A Közép-Európa Monacójaként emlegetett beruházás majdani, impozáns megjelenéséről már a jelenlegi állapot is sokat elárul, hiszen egyes irodaépületek építése már a harmadik emeletnél jár, sőt a fejlesztés területén található tó déli partján a sétányt is átadták már.
180 ha, 13 év, 1,2 millió m2
Ezekkel az ambiciózus számokkal indult útjára a TóPARK projekt 2006-ban. A fejlesztés azóta több mérföldkövet jegyez: még 2006-ban megtörtént a tőkestruktúra létrehozása, 2007-ben a finanszírozási struktúra kialakítása, 2008-ban megkezdődött az első ütem irodaparkjának kivitelezése, 2009. június 3-án pedig sor került az alapkőletételre.
Az ünnepi rendezvényt Lotfi Farbod, a WWIG elnöke nyitotta meg a következő szavakkal: „Büszkék vagyunk arra, hogy egy ilyen grandiózus projekt részesei vagyunk, és hogy mindezt Magyarországon valósítjuk meg. A TóPARKkal új terméket hozunk létre a hazai ingatlanpiacon.” Dr. Palovics Lajos, Biatorbágy polgármestere további sikeres munkát kívánt, és hangsúlyozta, hogy a városközpont felépülésével – amely már régi terve, vágya a településnek – Biatorbágy illetve a környező települések lakói számára az élő- és munkahely mind térben, mind időben közelebb kerülhet egymáshoz. A felszólalók sorát Petrovszky Gábor, a WWIG alelnöke és egyben a TóPARK megálmodója zárta: „A célunk igen magas, az elmúlt időszakban mindebből semmit sem engedtünk, és a jövőben sem kívánunk. Ez a városközpont egy közösségi fórum, nevezhetjük Forum Hungaricumnak is, ahol nem csak az itt dolgozó „öltönyösök” érzik majd jól magukat, hanem mindenki más, akár lakóként vagy épp a tó partján pihenve.” Végül az építőknek balesetmentes, pontos és minőségi munkavégzést kívánt.
A TóPARK első ütemének finanszírozását az Eurohypo Bank 138 millió eurós fejlesztési hitele biztosítja.
Az indító etap épületeit 2010. negyedik negyedévében adják át, amely magában foglal egy nettó 92 000 m2 területű irodaparkot, egy nettó 20 000 m2 szolgáltatási egységeknek helyet adó épületegyüttest, továbbá az irodaépületek közvetlen közelében, nettó 12 000 m2-nyi területen, több mint 160 bérlakást. Az épületekhez mintegy 2800 férőhelyes felszíni és föld alatti parkolóhely is készül.
Az épületek tervezésével a Deutsche Architekt Kft.-t, kivitelezésével pedig a Deutsche General Bau Kft.-t bízta meg a WWIG.
Az irodák bérbeadása már a kivitelezés előtt megkezdődött, így jelenleg 43 százalékukat köti előbérleti szerződés.
A városközpont későbbi ütemeiben a TóPARK Shopping Mall, további irodaházak, bérapartmanok, Európa leghosszabb, fedett sétálóutcája, egy rekreációs- és rehabilitációs központ, szabadtéri és fedett sportkomplexum, expo- kiállítási terület, valamint egy oktatási- és rendezvényközpont valósul meg, ami még teljesebbé teszi a szolgáltatások körét.
Szerkezetépítés a Párizsi utcában
Az építési munkálatok jelenleg 10 hektárnyi területen folynak, a Párizsi utca névre keresztelt passzázs irodaépületein jelenleg 12 toronydaru dolgozik. A Párizsi utca 1-3., valamint a 2-4. épületeknél szerkezetépítési munkák folynak, itt már elkészült a második emeleti födém, sőt már a második emelet homlokzati falait és a harmadik emeleti födém tartópilléreit betonozzák, továbbá elkészültek az épület első, jellegzetes boltíves szerkezeti elemei is. Emellett megkezdődtek a páros házszámot viselő Párizsi utca 6-8., 10-12., 14-16. és 18-20., a páratlan oldalon pedig a Párizsi utca 5., 7-9., 11., 13-15. és 17. felmenő szerkezeteinek építési munkálatai is. Szeptembertől kezdődnek meg a szakipari munkák, így hamarosan ismét bővül a területen dolgozók létszáma.
Elkészült a sétány a déli oldalon
A fejlesztés meghatározó, központi eleme a területén található, közel 40 hektár méretű tó és a köré tervezett sétány. A térkővel kirakott, kandeláberekkel és medi¬terrán típusú növényekkel szegélyezett gyönyörű útvonal építése már tavaly elkezdődött, sőt szeptember közepén át is adták az első szakaszát. Idén folytatódott a munka, így április végén befejeződött a tó déli oldalán a kiépítés, a környező terület tereprendezése, az öntözőrendszer kiépítése, valamint a füvesítés is. Júniusban már a teljes partszakaszon hangulatos, zöld környezetben lehet végigsétálni az irodaépületekhez. A környező települések és a budai kerületek lakói folyamatosan látogatják a tavat és élvezik a zöld környezet nyújtotta kikapcsolódási lehetőséget.
A közlekedés is megoldott
Az első ütem építésével párhuzamosan az infrastruktúrafejlesztés is zajlik, hogy megoldja a majdan 40 ezres városközpont és Budapest nyugati agglomerációjának közlekedését. A pro¬jekt területén megépül a Bu¬dai Intermodális Központ névre keresztelt csomópont, aminek támogatásáról a közelmúltban közös nyilatkozatot írt alá a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, Törökbálint Város Önkormányzata, a Budapesti Közlekedés--szervező Kht., valamint a közösségi közlekedésben szerepet vállaló szolgáltató felek, a BKV Zrt., a MÁV Zrt. a VOLÁNBUSZ Zrt., illetve a TóPARK Városközpont Üzemeltető és Szolgáltató Zrt. A TóPARK egy 10 hektáros terület biztosításával járul hozzá a BIK projekt megvalósításához. A létesítmény felépülése a finanszírozástól számítva várhatóan 1,5 év.
|